H2 kilégzési teszt

A H2 kilégzési teszt egy elterjedt gasztroenterológiai vizsgáló módszer, amely alkalmas a tejcukor- és gyümölcscukor érzékenység, és a kontaminált vékonybél szindróma kimutatására. Maga a vizsgálat 2-3 órát vesz igénybe, semmilyen fájdalommal nem jár a páciens számára. Előnye, hogy könnyen és egyszerűen kivitelezhető, és elvégzése után a teszt azonnal kiértékelhető. A kapott eredmények kiértékelhetősége érdekében már a vizsgálat előtt fontos előkészületeket igényel a pácienstől.

H2 kilégzési teszt

Mit jelent a H2 kilégzési teszt?

A H2 kilégzéses teszt egy elterjedt gasztroenterológiai vizsgáló módszer, olyan diagnosztikai eljárás, amelynek segítségével a tejcukor- és gyümölcscukor érzékenység (felszívódási zavar) állapítható meg.

Ezenkívül alkalmas az úgynevezett kontaminált vékonybél syndroma indirekt meghatározására is, amely gyakran jár együtt irritábilis bél syndromával.

Az eljárás azon alapul, hogy a tápcsatornából fel nem szívódó szénhidrátokat – hidrogén képződés kíséretében – az emésztőrendszerben élő baktériumok lebontják, amely aztán a véráram útján a tüdőbe, majd kilégzéssel a levegőbe kerül.

A vizsgálat során a páciens tesztanyagot fogyaszt el, és a kilégzés végi levegőt egy készülékbe fújja be.

A készülék ennek a levegőnek a hidrogén tartalmát méri – a normális mennyiséghez képest megnövekedett hidrogén koncentrációt. Majd a kapott értékek alapján, valamint a teszt során tapasztalható tünetek alapján történik meg a teszt kiértékelése. Így a vizsgálat alapján többféle betegség deríthető ki.

Mit jelent a felszívódási zavar?

Habár a betegségek tünetei eltérőek, de az intoleranciák, és a kontaminált vékonybél szindróma esetén is általános jellemző a puffadás, a felfúvódás, vagy a hasi görcsös panaszok előfordulása. A felszívódási zavar esetén beszélhetünk laktóz érzékenységről, és fruktóz- érzékenységről.

A laktóz érzékenység esetén a vékonybél bolyhokban elhelyezkedő laktáz enzim csökkent működése áll a panaszok hátterében. Ilyenkor a tejcukor (laktóz) nem bomlik az összetevőire, így bontatlan formában a vastagbélbe jutva a bélflóra baktériumai bontják, amely gázképződéssel jár, így okoz hasi puffadást illetve hasmenést. Ez az állapot lehet másodlagos, átmeneti – amely a bél betegsége, gyulladása miatt alakul ki -, illetve végleges (genetikailag meghatározott) is lehet. Ez a folyamat elsődlegesen a csecsemők számára létfontosságú, a felnőttkorban már normálisan lecsökken. A laktóz érzékenység esetén tünetmentesség érhető el a tejcukor-mentes diéta és a laktáz enzim pótlása mellett.

A fruktóz-érzékenység esetében a gyümölcscukor vékonybélben történő bontása károsodott, amely miatt a páciensnek szintén diéta tartása szükséges.

Mi az a kontaminált vékonybél syndroma?

Kontaminált vékonybél syndroma azt jelenti, amikor a vastagbélben lévő normál bélflóra a vékonybélben túlszaporodik, ott az erjesztéses folyamatok révén hasi puffadást és hasmenést okoz. Ez az állapot gyakran jár együtt az un. irritábilis bél syndromával (IBS). Kezelése speciális bélben ható antibiotikum, illetve probiotikum kúrából áll.

A H2 kilégzéses teszt előnye

A H2 kilégzéses teszt előnye, hogy a vizsgálat könnyen és egyszerűen kivitelezhető, nincs szükség vérvételre. Az elvégzése után azonnal kiértékelhető.

H2 kilégzéses teszt menete

A teszt elvégzése előtt nincs szükség száj és garat fertőtlenítésre sem, esetleg sima vízzel történő szájöblítésre lehet szükség. A tesztelés 15-25 mg tesztanyaggal történik, amelynek során lactose, lactulose, vagy fructose tartalmú oldatot készítünk 2dl vízben feloldva. A páciens ezt az oldatot fogyasztja el, majd ezt követően 20 percenként mérjük a kilélegzett levegő hidrogén koncentrációját, illetve vizsgáljuk a jellegzetes panaszok megjelenését – a hasi puffadást, hasmenést, és hasi dyscomfort jelentkezését. A vizsgálat 2-3 órát vesz igénybe, és az eredmény azonnal kiértékelhető: az első mérés eredményét (alap érték) hasonlítjuk össze a terhelést követő eredményekkel.

Fontos tudnivalók! Előkészületek a H2 kilégzéses teszt előtt

Mikor nem javasolt a H2 kilégzéses teszt elvégzése?

A vizsgálat nem végezhető el lázas állapotban, hurutos megbetegedés esetén!

Előkészületek a H2 kilégzéses teszt előtt

A vizsgálat előnye mellett érdemes megemlíteni a hátrányát, nevezetesen, hogy az elvégzés előtt számos előírást szükséges a páciensnek betartani a kiértékelhetőség érdekében.

A vizsgálat előtt két héttel nem szedhető antibiotikum, probiotikum. Egy héttel a vizsgálat előtt elhagyandó az emésztésre ható gyógyszer szedése, valamint két nappal előtte a hashajtó szedése is.

A vizsgálat előtti napon ne fogyasszon, kerülje a következő élelmiszereket:

  • zöldséget, gyümölcsöt
  • zsírral, olajjal készült ételeket, olajos magvakat
  • tejet, tejterméket, laktóz tartalmú élelmiszereket
  • szénsavas italokat, gyümölcsleveket, alkoholt

Milyen ételek, italok fogyaszthatóak a vizsgálat előtt?

  • szénsavmentes víz
  • laktózmentes felvágottak, margarin
  • rizs, burgonya (párolva, főzve, natúran sütve)
  • szárnyasok, halak, sonka, tojás, tészta
  • fehér lisztből készült péksütemény (pl. kifli, kenyér)

Ne dohányozzon, és 19 óra után már semmit ne egyen, és 21 óra után már ne is igyon!

A vizsgálat előtti napon lefekvés előtt különösen alapos fogmosásra van szükség.

A vizsgálat reggelén ne vegye be a reggeli gyógyszereit, ne használjon fogkrémet, szájvizet, ne egyen cukorkát, rágógumit, ne dohányozzon. Fontos a reggeli alapos, fogkrém nélküli fogmosás (a fogmosóvíz lenyelése nélkül), amelyet először felkeléskor, majd másodszor indulás előtt szükséges elvégezni. A hölgyek ne használjanak szájfényt, vagy rúzst.

Miért válasszon minket?

A Darvas-Esztétikai Centrum szolgáltatás palettája kifejezetten előnyös azok számára, akik a problémáikra komplex megoldást keresnek. Akik igényt tartanak az egyes bőrproblémák kezelése mellett a belgyógyászati és lelki háttér felderítésére is.

H2 kilégzési teszt ára

Hidrogén kilégzéses teszt ára: 10 000 Ft / alkalom

Igény esetén lehetőség van belgyógyászati konzultációra, amelynek ára: 20 000 Ft

Már két rendelőnkben tudunk megoldást nyújtani a problémájára. Kérjen időpontot az Ön számára leginkább megfelelő helyszínre! Kérjen visszahívást az alábbi űrlap segítségével, vagy keressen bizalommal az alábbi telefonszámainkon: 06-70-245-1881, 06-70-543-0530.

Mit jelent a belgyógyászat?

A belgyógyászat az egyik legösszetettebb szakterülete az általános orvoslásnak, és számos szakterület (például a gasztroenterológia, hematológia, diabetológia, endokrinológia, nefrológia, kardiológia, pullmonológia) alapul a belgyógyászaton.

Mivel foglalkozik a belgyógyász?

A belgyógyász szakorvos elsősorban a belső szervek és szervrendszerek kóros elváltozásait és működési zavarait kezeli, és a páciens kezelése során a különböző szakterületeket hangolja össze.

A belgyógyászat és a bőrproblémák közötti kapcsolat

Az orvos esztétikai rendelőket elsősorban a ráncok eltüntetése, vagy a bőr fiatalítása, feszesítése miatt keresik fel a páciensek, valamint akkor, amikor hatékony megoldást keresnek az olyan bőrpanaszokkal járó esztétikai problémákra, mint például az akne, vagy a rozacea. A szakorvosok tapasztalata szerint gyakran áll valamilyen belszervi eltérés a zavaró problémák háttérben. Valamint szintén okozhatnak bőr, haj minőségromlást, és fáradt, karikás szemeket az esetleges felszívódási zavarok, vagy az emésztési rendellenességek. Ezért az adott panasz kezelése előtt kiemelten fontos a páciens állapotfelmérése, kiegészítve a megfelelő vizsgálatok elvégzésével. Másrészt az adott probléma komplex kezelésére van szükség a társszakmák bevonásával.

Mikor érdemes belgyógyászhoz fordulni?

Akkor érdemes belgyógyász szakemberhez fordulni, ha a páciens bizonyos tüneteket tapasztal magán, de nincs konkrét elképzelése arról, hogy a panaszai honnan erednek, és mi okozhatja. Abban az esetben, amikor nem tudja eldönteni, hogy a panaszokkal milyen szakorvoshoz lenne érdemes fordulnia a problémák gyors diagnosztizálása érdekében.

Ilyen tünetek a következők:

  • Általános tünetként tapasztalható fáradtság, gyengeség, levertség, rossz közérzet
  • Hirtelen bekövetkező nagymértékű hízás/fogyás
  • Étvágytalanság, hányinger, émelygés, puffadás, hasi és emésztési panaszok

Valamint a következő esetekben:

  • Magas koleszterin szint és vérnyomás beállítása esetén (pl. magas vérnyomás)
  • Vérszegénység kivizsgálása esetén
  • Bőrproblémák belgyógyászati hátterének vizsgálata céljából
  • Anyagcsere problémák, ételintolerancia gyanú, inzulin rezisztencia gyanúja esetén

Már két rendelőnkben tudunk megoldást nyújtani a problémájára. Kérjen időpontot az Ön számára leginkább megfelelő helyszínre! Kérjen visszahívást az alábbi űrlap segítségével, vagy keressen bizalommal az alábbi telefonszámainkon: 06-70-245-1881, 06-70-543-0530.

Kérjen díjmentes konzultációt

Úgy gondoljuk, hogy a legtökéletesebb eredmény elérése érdekében az egyénre szabott kezelések a legmegfelelőbbek. Kérjen díjmentes konzultációt, hogy megtaláljuk Önnek a leghatékonyabb megoldást.

További információk